Pelikano Model 1 – A diáktoll, amely magyar tervező keze nyomát viseli

A Pelikan kinálatában a ’60-as években jelentek meg az első diáktollak. A Pelikano rövid idő alatt nagy sikert aratott a tanárok és a diákok körében egyaránt.

Németországban két hannoveri cég, a Pelikan és a Geha szinte egyidőben lépett a piacra iskolások számára készített töltőtollakkal. A Geha speciális tintatároló megoldást alkalmazott a saját gyártású diáktollain, a Pelikan pedig kutatásokkal támogatta az iskolásoknak szánt modell kifejlesztését.

 

A diáktollak piacralépése

Az 1950-es évek közepén jelent meg az iskolai töltőtollak piacán a legendásan megbízható Pelikan 120-as töltőtoll. A 120-as modell voltaképpen egy felnőtteknek készült dugattyús töltőtoll egyszerűsített (mondjuk ki: olcsósított) változata volt,  amelyet aranyozott acél tollszemmel szereltek. A klasszikus értelemben ez tehát nem nevezhető diáktollnak, hiszen nem kifejezetten a diákok igényeinek figyelembevételével fejlesztették, de megbízhatósága mellett az is a javára írható, hogy a hannoveri cég a Pelikan 120-as modell kapcsán szerzett tapasztalatokat összegyűjtve lépett a piacra a Pelikano modellcsaláddal.

A kép forrása: archive.pelikan.com

A Pelikan 120-as modell országos terméktesztje, a visszajelzések gyűjtése és kiértékelése fontos előzménye az új modell történetének. A közösségi termékfejlesztés igazi iskolapéldája volt a Pelikano születése. A hannoveri cég ugyanis több ezer tanárt megkérdezve fejlesztette ki az új modellt.  A Pelikan semmit sem bízott a véletlenre: a felmérések eredményei alapján döntöttek a toll színkombinációjáról is. A standard színtől csak a gyártás harmadik esztendejében (1963-ban) tértek el, amikor exportváltozatként piacra dobták a fekete tolltestű Pelikano-t. (A változatlanul ezüst színű kupakkal elérhető modellt mindössze egyetlen évig gyártották). Egyetlen ismert prototípus a Pelikan Model 1 zöld színben pompázó változata.

A Pelikano töltőtoll 1960 március 22-én debütált és rendkívül népszerű írószer lett a diákok körében. A toll legnagyszerűbb újdonsága az adagolás volt: a patrontöltő rendszernek köszönhetően ugyanis a gyerekek el tudták kerülni a kiömlő tinta okozta baleseteket.

 

Pelikano Model 1

A Palikano Model 1 volt az első partonos töltőtoll a Pelikan kínálatában. A műanyagból készült tolltest ezüst színű alumínium kupakot kapott. Az acél tollszem fedett volt annak érdekében, hogy minél biztonságosabb legyen a toll és a használata a gyerekek számára.

A termékfejlesztés során a tervezők már meglévő modellek formatervét is figyelembe vették. Ilyen inspirációs előzmény a Pelikan P15/25 modell, amelynél a tollhegy szintén takarásban van.

A Pelikano Model 1-ben is használt  tollhegyet és tintavezetőt a titokzatos Kovács Theodor magyar mérnök fejlesztette ki még 1958-ban, a P1 dugattyús töltőtollhoz. Az alkatrészek a Pelikano esetében minimális átalakítást kaptak,  hogy a patronos töltőrendszerhez jobban illeszkedjenek.

Az ergonomikus kialakítású tolltest meglehetősen nagy méretű, ugyanakkor könnyű és meglepően kiegyensúlyozott. Méretének köszönhetően a tolltestbe egy tartalék patron is kényelmesen behelyezhető. A csavaros, ezüst színű kupak kúpos kialakítású, jelöletlen sapkája a tolltesttel megegyező színt kapott. A töltőtoll megkapta a Pelikan tollak jellegzetes csőrös csíptetőjét krómozott acél kivitelben.

Ezen a modellen tintaablak még nem található, csak az 1965-ben piacra dobott, továbbfejlesztett Pelikano töltőtollak kaptak átlátszó, tintaszintjelző ablakot.

 

Töltőtoll extrákkal

A Pelikano töltőtoll megvásárolható volt piros, vagy antracit szürke bőrtokkal együtt is. Az aszimmetrikus kialakítású tok belsejében egy felhatható tollszártartót helyeztek el, amelyet gumiszalag tartott. Ebben kényelmesen megpihenhetett a töltőtoll két tanóra között. A cipzáros bőrtokban helyet kapott még egy standard Pelikan tintapatrontartó papírdobozka is, így a tolltestbe helyezett patronokkal együtt 8 parton biztosította, hogy a Pelikano valóban megbízható társa legyen a diákoknak.

A Pelikano Model 1 sikerét semmi sem jelzi jobban, mint az, hogy a gyártás 4 éve (1960-1964) alatt több, mint 1 millió darabot értékesítettek belőle.

 

Érdekel a téma?

Olvass utána:

 

Csaba további cikkeit a Budapest Pen Show közösségi magazinban itt találod.