…avagy hogyan indított el tollgyűjtőként egy generációkat összekötő, működésképtelen Waterman töltőtoll?
Az írószerkedvelő berkekben köztudott, hogy a Waterman az egyik legrégebbi cég, amelyik tollakat készít. Egész biztos vagyok abban, hogy reménytelen kísérlet lenne nem csak a cégnek, vagy annak termékeinek bemutatása, de még az is, ha csak egy szűkített területet próbálnék meg áttekinteni.
Ami engem személy szerint a Waterman tollakkal összeköt, az egy, a családból rám maradt töltőtoll. Ütött-kopott volt, tollhegy nélkül, de olyan régi évszámokkal a bakelit (vagy keménygumi) tolltesten, hogy úgy éreztem, annak a fele sem igaz.
A képek minőségéért elnézést kérek. Még abban az időben készültek mobiltelefonnal, amikor a mobilok még alkalmatlanok voltak a felismerhető, tűéles képek készítésére. Az évek múltával a toll típusáról már csak annyi rémlett, hogy valami ½ volt a nevében.
El is könyveltem magamban, hogy az időpontok egész biztos nem a tollhoz, hanem a Waterman különböző szabadalmi és egyéb bejelentéseihez tartozhatnak.
Ez sajnos talán már sosem fog kiderülni. A sarki töltőtollakkal foglalkozó boltocska öreg tulajdonosánál még tudtam tollhegyet vásárolni, ha jól emlékszem, még az 1970-es évek vége felé. Persze nem a gyárit, és még csak nem is Waterman-t (a felirata szerint: Original Pekin 14 Ct). Idővel a toll töltését is megoldottam. Hogy ez utóbbit egyáltalán miért érdemes megemlíteni, annak az az oka, hogy a töltőtoll valójában nem rendelkezett semmilyen töltőmechanizmussal.
A tolltest végén található, két irányba forgatható elem hozta működésbe a szerkezetet: egyik irányba forgatva a tollszem kiemelkedett a tolltestből, a másik irányba tekerve visszasüllyedt. Zárt állapotban, amikor a tollhegy vissza volt tekerve a tolltestbe, egy szemcseppentő segítségével lehetett tintát juttatni a tolltestbe (később megtudtam, hogy ezt a töltőrendszert pont ezért nevezik eyedropper-nek).
Elérkezett a pillanat, amire hosszú éveken át vártam…
…de sajnos nem jártam sikerrel. A tolltestből ugyanis a tinta hol a tollhegyénél, hol a tolltest végén levő csavarható résznél, hol mindkettőnél folyamatosan szivárgott, ömlött. Használat után nem is nagyon kellett a tintát kiüríteni, mert percekkel a töltés után már minden tinta kiömlött belőle. Volt tinta a papíron, persze nem betűk formájában. Volt az asztalon, és főként a kezemen, illetve a ruhámon.
Igaz a mondás: a rossz emlékek elfelejtődnek, a szépek megmaradnak. Úgy gondolom ez az, ami miatt, időről időre (5-7 évenként) újra és újra esélyt adtam a tollnak. Kezdve a gimnáziumtól, folytatva az egyetemen, majd azután is…
Falusi Lászlónak (a Facebook-on található Tollak és órák csoport szakértőjének) nagyon köszönöm, hogy időt, energiát nem kímélve kiderítette, hogy nagy valószínűséggel egy Waterman 42 ½ Safety Pen lehetett az.
Minden tollnak meg van a maga sorsa…
A nagy kérdés, hogy mi lett a toll sorsa? A sarki töltőtollas szaküzlet bezárt, az öreg tulajdonos meghalt. Budapesten próbálkoztam töltőtoll forgalmazó cégeknél javítás ügyben érdeklődni, persze sikertelenül. Egy ígéretes nyom volt csak. A KeS szaküzletben egyszer sikerült pár szót váltanom telefonon keresztül valakivel. Talán a tulajdonossal, aki megadott egy nevet, egy telefonszámot, és egy nem budapesti címet. Sajnos a papír, amire felírtam, elkallódott.
Teltek az évek, 1990 után megjelentek a nyugati cégek is Magyarországon, köztük a Waterman is. Így felhívtam a magyarországi Waterman képviseletet, ahol a szervizlehetőségek felől érdeklődtem. Utólag úgy gondolom, türelmetlen voltam. Talán még a lábukat is alig vetették meg Magyarországon, nem hogy szervizhálózatuk, vagy akár csak egy központi szervizük lett volna. Telefonon meséltem nekik a tollról, annak hibájáról, és arról, hogy szeretném megmenteni. Szerviz híján felkínálták azt a lehetőséget, hogy egy tervezett, állandó termékkiállításukon helyet biztosítanak a töltőtollnak, és cserébe adnak egy új Waterman töltőtollat. Elfogadtam az ajánlatot…
A megbeszélt napon ketten érkeztek, és egy díszdobozos Waterman Carene töltőtollat hoztak. A toll gyönyörű volt. Beszélgettünk, és úgy éreztem a családi töltőtoll jó helyre fog kerülni. A tollak gazdát cseréltek. Ők visszamentek Budapestre, én pedig az új tollat azonnal munkára fogtam. Az addig mindennap használt Pilot Birdie-m gyorsan tisztításra került, majd a tolltartóba, végül be a szekrénybe. A cserébe kapott Waterman Carene, a hozzáadott tintával, egy álom volt. Addig ismeretlen tulajdonságokat találtam meg benne. Egyensúly, karcmentes sima írás, egyenletes vastagságú és telítettségű vonalak.
Közel 20 évvel később megakadt a szemem egy teljesen hozzáillő golyóstollon az eBay-en. Megvettem. Azóta ugyanabban a díszdobozban együtt várják, hogy időről időre sorra kerüljenek. Valahányszor ez bekövetkezik, a régi toll mindig eszembe jut…
Szerintem, ha találok egyet, elfogadható áron, lesz még egyszer Waterman eyedropper töltőtollam…
Addig is megmutatom, hogyan nézhetett ki a toll hiánytalanul (Képek forrása: ebay.com)
György további cikkeit a Budapest Pen show közösségi magazinban itt találod!
