A Pendors P52 ebonit töltőtoll-család születése, avagy mese a nyakas töltőtollkészítőről, aki ha eldönt valamit, azt megvalósítja.
Egy vallomással tartozom. Ez az írás talán nem is elsősorban a töltőtollakról, vagy a töltőtollkészítésről fog szólni, sokkal inkább egy különleges emberről és jó barátról, akivel alig néhány éve ismerkedtem meg. Pethő Sándor főállásban kertépítő, mellékállásban pedig egy nyakas és makacs látnok (mit fogok én kapni ezért a szóért!), aki pár évvel ezelőtt kitalálta, hogy ő bizony egyedi töltőtollakat fog készíteni. Az ő útja azóta a tanulásról és a kísérletezésről szól. Szabadidejében vidékre ment inaskodni, hogy megtanulja az esztergagépek működését, valamint a faesztergályos szakma fortélyait. Műhelyét évek óta fejleszti és megállás nélkül kísérletezik szerszámokkal, anyagokkal, technikákkal. Messziről indult -és hogy hová jutott? Erről szól ez a történet…
Minden kezdet nehéz
Sanyi munkáival két évvel ezelőtt ismerkedtem meg egy írószerekkel foglalkozó Facebook csoportban. Pendors márkanév alatt piacra dobott golyós és töltőtollai különféle anyagok felhasználásával (gyanta, fém, fa) készültek. Feltűnt, hogy Sanyi ösztönösen jól használja a social media-t: kikérte a csoport tagjainak véleményét az egyes írószerekkel kapcsolatban és szívesen felajánlotta az egyes tollakat kipróbálásra.
Egyik nap meglepődve láttam Sanyi legújabb posztjában egy ebonit (keménygumi) töltőtollat – csodálkoztam rajta, hogy ezzel a tradicionális töltőtoll alapanyaggal is kísérletezik. Aznap további meglepetés is ért: Sanyi felkért, hogy teszteljem a tollat. Rövid gondolkodás után igent válaszoltam (akkoriban indult a Budapest Pen Show közösségi magazin és úgy döntöttem, kiváló tesztalany lesz egy magyar gyártású, kézműves töltőtoll).
A futár pár nappal később már meg is hozta az írószert rejtő csomagot, amelyet kissé szorongva bontottam ki. A szorongásom oka az volt, hogy ebonit ide, ebonit oda – az úgynevezett „készletes tollak” iránt valamilyen megmagyarázhatatlan okból ellenszenvet éreztem. Bármennyire is szimpatikus volt maga a tollkészítő, én valahogy nem lelkesedtem ezekért az írószerekért. Nem ismertem a készítés folyamatát, ezért azt gondoltam, hogy nem sok hozzáadott érték van ezekben az írószerekben. Ez sajnos a tesztelés során is meglátszott: türelmetlen voltam és ezt a töltőtoll bizony megérezte. Mi több, az ellenséges hozzáállásomat rövid idő alatt megbosszulta: az első használat alkalmával alaposan összekent tintával. Másnap igyekeztem nagyvonalúan „megbocsájtani” neki, de a Cyklon töltőtoll lázadó kamaszként viselkedett és dafke nem akart már együttműködni velem: egy újabb méretes tintafolttal jutalmazta próbálkozásomat. A tapasztalataimból egy igen kritikus cikk született, a rakoncátlan töltőtollat pedig személyesen adtam vissza készítőjének.
Egy barátság kezdete
Sanyi egyáltalán nem bántódott meg. (Ennek egyébként igencsak megörültem, mert találkozásunk alkalmával döbbentem rá, hogy ő nem az az alkat, akivel az ember szívesen összefutna egy sötét és szűk sikátorban. Amióta megismertem, persze tudom, hogy nála jólelkűbb és nyugodtabb embert keresve sem találnék). Egy irodaház lobbyjában találkoztunk, ahol részletesen beszámoltam neki tapasztalataimról. Őszintén elszomorodott és nagyokat sóhajtva magát okolta a sikertelen tesztért: kiderült, hogy véletlenül egy kerámiabetétes tollhoz készített tolltestet adott oda. A tolltest belső rugója a tollbetét rögzítését támogatta volna, ám a töltőtoll esetében ez összeakadt a konverterrel és önálló életre kelt. Sándor megköszönte a tesztelést és azt mondta, rengeteget tanult ebből a tapasztalatból is.
Első találkozásunkat nemsokára újabbak követték. Én pedig azon kaptam magam, hogy egyre jobban érzem magam a társaságában. Sokat mesélt a terveiről, a kísérleteiről és arról, hogy egyszer neki is lesz saját tervezésű töltőtolla. Mesélt különleges anyagokról, szerszámokról. Az elmúlt másfél évben lehetőségem volt alaposan megismerni: alig múlt el úgy nap, hogy ne egyeztettünk volna valamilyen szakmai kérdésben. Tetszett, ahogyan úttörőként (ha úgy tetszik, faltörő kosként) megy előre – ahogyan fogalmazott: „mindenből tanul az ember”. Hegyeket mozgató elszántsága és kitartása miatt biztos voltam benne: csuda dolgokra hivatott. Rendelkezett ugyanis egy igen fontos tulajdonsággal is: a szakmai alázattal. Tisztában volt tudásának hiányosságaival. Számos alkalommal hallottam tőle, hogy „még csak a tanulási fázisban vagyok. De megvalósítom, amikor eljött az ideje.”
A Pendors P52 ebontit töltőtoll család születése
A Big Boy színre lép
„Ez a töltőtoll tiéd, neked készült”.
Hogyan vált a P52 a kedvenc töltőtollammá?