Mese a Capillaris töltőtoll születéséről, avagy hol találhat kihívást egy repülőgép-tervező mérnök 50 évvel a holdra szállás után?
Kedves olvasó, kérem bocsássa meg nekem ezt a pillanatnyi gyengeségemet: mivel ez a történet számomra nagyon fontos és meghatározó, nem tudok ellenállni a kísértésnek, hogy egyből kétszer is elmeséljem. Végül is, minden történetnek (legalább) két oldala van – akár egy bakelitlemeznek. Így hát a dramaturgia szabályainak és az ábécének engedelmeskedve, jöjjenek az oldalak:
A Capillaris sztori: “A” oldal
A capillaris toll 6 éves története – mivel család és munka mellett készült – életem utóbbi 6 évének története is egyben. Vagyis a kisfiam óvodából iskolába átlépésének, feleségem hosszú ideig elhúzódó gyes utáni munkába állásának, munkahelyem fordulatokkal teli éveinek és a covid keltette vihar története. Mivel ezek nagyjából mindenki által hasonlóan megélt kalandok, a capillaris bemutatása a marketingtitkok blogon jó alkalom számomra, hogy a fentieket kihagyva a story töredékeit megpróbáljam egy más perspektívából nézve is összeilleszteni.
Valahol, a korombéli férfiak között majdhogynem közhelyes „órák és tollak” iránti rajongás és az akkori munkahelyemen megélt egyfajta kiégés időbeli egybeesésének köszönhetően elhitettem magammal, hogy egy bizonyos – már tizensokéve nem gyártott és sokak számára „legendás” töltőtoll – aminek az ára már akkor is sokszorosa volt a régi bolti árának – egy hajszálnyival modernebb formában legyártható lenne és a töltőtollak apró piacán bizonyosan tarolna. Úgyhogy ezen az úton elindultam, bár repülőgép-tervezőként – abban az időben Bécsben éltünk és Airbus fejlesztési projekteken dolgoztam – semmiféle releváns tapasztalatom nem volt. Azóta tudom, hogy ebben a Dunning–Kruger-hatás mintapéldájaként működtem és paradox módon ez tette lehetővé, hogy a számtalan „ez lehetetlen – felejtsd el” belső gondolat és külső vélemény nem különösen ingatott meg. Egyszerűen elmentem a 2015-ös gyártástechnológiai kiállításra a BNV-re egy töltőtollal a zsebemben és beszállítókat kerestem a megvalósításhoz. Ekkor annyira felkészületlen voltam, hogy ez utólag – nem kis jóindulattal is – inkább csak felderítő útnak lehetne nevezhető, de a fejemben eközben már egész magasra épült a légvár.
A rákövetkező időben viszont alapvetően változott meg a toll és egy teljesen egyedi formát kapott. Ennek oka az volt, hogy a gyártástechnológia mentén megközelítve sok részében módosult a toll, illetve a saját elképzeléseim is kialakultak egy „álom” tollat illetően. Így lényegében a személyiségem alapvető részének tekinthető repülőgép-tervező mérnök vette át az irányítást a toll formájának és részleteinek kidolgozását illetően.
A 2016-os kiállításra így kész termékspecifikációval, valamint műszaki dokumentációval indultam. Néhol közvetlenül, máshol áttételesen, de sikerült találnom néhány vállalkozót, akik érdeklődést mutattak. Bár akkor úgy éreztem, hogy az általam már elvégzett szellemi munka elegendő a projekt további sikerre viteléhez, sajnos csalódtam. A következő évben azt kellett megtapasztalnom, hogy a műhelyek sorozatgyártásra kész dokumentáció alapján tudnak dolgozni és bár a rajzaim végleges terméket tükröztek, a valóságban csak egy prototípust írtak le, amin még sok fejleszteni való volt.
Hamarosan teljesen új irányt vett a projekt. Addigra már számos részletét kidolgoztam a gyártástechnológiának – még mindig releváns gyakorlati tapasztalat nélkül és minimális elméleti képzéssel – de, hogy a kihívásokat jobban megismerjem, beiratkoztam egy esti iskolába gépkezelői oktatásra és két szemeszter alatt valamely alaptudásra és hatalmas lelkesedésre tudtam szert tenni. Ennél még fontosabb volt viszont, hogy a tanfolyamon találkoztam egy apróbb géppel, amely úgy éreztem bár alacsony teljesítményű, de megfelelő lenne az egyszerűbb prototípusok elkészítésére.
Így történt, hogy a semmiből – számomra nem kis anyagi befektetéssel – egy kis bérelt helyiségben kis műhelyt építettem fel az új gép köré és nekiálltam faragni. A következő évek így már tevékenyen telhettek. Közben megismerkedtem a szerszámgép gyártójával, a gép tervezőjével, szerszámkereskedőkkel, rajtuk keresztül más műhelyekkel, mind akiktől számtalan szakmai segítséget is kaphattam.
Ugyan, amikor a gépet megvásároltam, azt csak a próbadarabok elkészítésére szántam, úgy tettem, mint Forrest Gump: ha már idáig eljutottam, akkor akár tovább is mehettem. Így végül – bár meglehetősen lassan – idővel, célhoz is értem.
A Capillaris sztori: “B” oldal
Bár szeretem projektnek nevezni, a Capillaris toll piacéretté válásának útja sokkal inkább személyes, mint üzleti jellegű.
Valójában az egész kivitelezés projektmenedzseri szempontból gyakorlatilag katasztrófa: a munka végén, a korai elképzeléseket és becsléseket sokszorosan túlhaladva, az eredetihez képest teljesen más formában és áron jelent meg a toll. A kérdés, hogy számít-e ez?
Nekem készítőnek nagyon is számít az, hogy egy nagyon is személyes utat végig járva – ahol rengeteg kedves és érdekes embert ismerhettem meg közelről és közben magam is a legkülönfélébb szakmákba kaphattam bepillantást – végül egy olyan terméket alkothattam, amely elkészítésének minden részletében benne voltam. Így végül a toll valójában sokkal túlmutat az eredeti elképzelésen, és ezért is változhatott és nőhetett számomra ilyen mértékben a projekt.
Azt, hogy a jövendőbeli vásárlónak számít-e ez az út, amit végigjártam, majd ő fogja eldönteni. Az biztos, hogy ha valaki egy Capillaris töltőtollat vásárol, azzal tulajdonképpen személyiségem egy lényeges részének tükrét kapja meg.
Amint azt fentebb említettem, ha az első elképzelés szerint valósul meg a terv, akkor a toll egy jó formatervvel és egy kisebb-nagyobb példányszámban legyártott sorozattal gyorsan teríthetett volna valamelyik crowdfunding platformon és egy fogd-a-pénzt-és-fuss módon le is záródhatott volna az egész – feltéve persze, hogy egy a projektmenedzsmentben jártas vállalkozó tartja kezében a folyamatot…
Míg én a repülőgép-tervezői hátterem miatt egyre jobban elvesztem a terméknek és annak legyártásának részleteiben – a toll alkotóelemei, amikhez ragaszkodtam erősen befolyásolták, illetve lehetetlenné tették annak gazdaságos előállíthatóságát – azalatt a közösségi platformokon sorra jelentek meg a hasonló, bár egyszerűbb termékek. Hamar komoly árverseny is kialakult ezek között; és a formatervek mögött – amik bár a minimalizmusra helyezték a hangsúlyt leginkább előállításukban semmint stílusukban voltak minimalisták – a tőlünk távoli, munkásaikat és a környezetet is kizsákmányoló cégeknél készültek. Ez a fajta hozzáállás alapvetően távol áll a személyiségemtől és lassan, mint ellenpólust kezdtem elképzelni a tollat és a köré épülő brand-et. Ehhez hozzájárult, hogy először bár leginkább csak a magam szórakoztatására és egy fajta jövőbeli nosztalgiára készülve a műhely megnyitásának első napjától kezdve az Instagram-on próbáltam lejegyezni az út fontosabb állomásait.
Bár a közösségi médiában való folyamatos jelenlét, különösen az ilyen platformon való növekedés nagy munkaigényű feladat – ebben nem támasztottam magammal szemben nagy elvárásokat, így nem is hajszoltam magam bele túlságosan – rengeteg pozitív energiát kaphattam a legkülönfélébb hátterű és a lépéseket kitartó figyelemmel követő érdeklődőktől.
Később azonban már elkezdtem remélni azt, hogy a feltöltött tartalom mennyisége és minősége elősegítheti a brand értékeinek kommunikációját. Így a honlap, amin a terméket meg lehet rendelni, szintén egyszerű maradhatott és az elképzelésem szerint a marketing is a közösségi média mentén tud majd haladni. A termék első megjelenése is egy mikro-influenszer segítségével történik – aki ráadásul fő profiljában bloggerként és emellett vloggerként működik – ezen lehetőség által a brand kiléphet az Instagram kereteiből és szélesebb rétegeket érhet majd el. Bár talán csak részletkérdés, mégis számomra fontos lesz, hogy vajon hiba volt-e a legnagyobb közösségi platformon nem jelen lenni, illetve, ha ez szükséges akkor utólag helyrehozható-e.
A projekt egy bizonyos oldala érdekes lehet a blog olvasói számára, mégpedig a brand vizuális megjelenésének felépítése. A legelső prototípus elkészültekor már szükség mutatkozott egy profi grafikus munkájára, mert a kigondolt capillaris logotípiát föl szerettem volna gravíroztatni a tollra. A grafikus amellett, hogy gyönyörűen rendbe szedte a szóképet, azonnal elkészített egy nagyon eredeti logót is. Először határozottan elzárkóztam bármiféle logó használatától a nagyvállalati képtől való végletes elhatárolódásom miatt, viszont hamar beláttam, hogy a rengeteg különböző médiumon való megjelenésben (az Instagram-profilom logójától kezdve a csomagolás szerves részét alkotó kendő hímzéséig) nagy segítséget nyújthat ez a forma. Szerencsére a grafikus profizmusának köszönhetően véleményem szerint a logó nagyon pozitív és személyes kisugárzású lett és a kezdeti aggályaimat teljesen feloldva a brand szerves részévé tudott válni.
Nagy kísértés volt korábban, hogy – miközben a töltőtollak mellett grafika és tipográfia rajongó is vagyok – a rengeteg honlap- valamint logóépítő program által felépített „csináld-magad” (ráadásul olcsón!) illúziót követve ezt is saját feladatomnak tekintsem. De itt végül a józan ész győzött és nem bántam meg az anyagi befektetést, mert ezerszeresen visszafizetődött azzal a támogatással és lelkesedéssel, amit egy szakmabelitől kaphattam. Emellett nagyon megtisztelő és felemelő érzés volt megrendelőként nézni egy igazi művész alkotó folyamatát – egy olyan szakmában, aminek amúgy is lelkes rajongója vagyok.
Végül a csomagoló doboz elkészítése, amely a másik olyan komoly feladat volt, amit kiadtam a kezeim közül – egy a szakmájában és személyiségében is kiváló könyvkötő hölgynek – számomra külön öröm forrásává vált. Az érték, hogy egy általam csodált igazi kézműves mester munkája is megjelenik a toll mellett, érzésem szerint igazi hab lett a brand tortáján.
”C” oldal (Douglas Adams után szabadon)
A Capillaris egy nagyon nehéz döntés elé állítja a leendő vásárlót. Mégpedig, mert a capillaris bár a prémium töltőtollak árkategóriájában jelenik meg, azok egyetlen általánosan elfogadott, hozzáadott értéket képviselő jellemzőjével sem rendelkezik. Vagyis nincsen rajta: nemesfém, drágakő, faragott ornamentika, bevonatok, klipsz, arany tollhegy, valamint patinás márkanév.
Márpedig az árképzés közvetlen a befektetett munka alapján történt. A titán ötvözet, amit használtam egy nehezen megmunkálható anyag, ráadásul az egyszerű forma mögött rengeteg egyedi és időigényes gyártási folyamat áll, továbbá a kifejlesztésbe fektetett munka is jókorára duzzadt.
Szóval az egyszerű külső mögött nagyon sok rejlik, de vajon ennek megmutatásához vajon elegendő lehet-e egyetlen Instagram-képfolyam?
