Szubjektív utazás a töltőtollak világába, avagy a minőség nem feltétlenül az ár kérdése…
Többször írtam már arról, hogy miért kezdtem el a töltőtollakkal foglalkozni, gyűjteni őket – ezt most nem ismétlem meg. Nyilván nagyon sok örömöt adott az évek során ez a hobbi, vagy még inkább szenvedély, de mint minden ilyen foglalatosságnak, ennek is meg vannak az árnyoldalai. Szerintem minden írószergyűjtőt ért már kisebb-nagyobb csalódás. Most beszéljünk kicsit ezekről…
Amit elöljáróban el szeretnék mondani: nincs szándékomban egyetlen brandet sem leszólni. Biztosan mindegyiknek meg van a saját rajongótábora és szembeállítható száz pozitív tapasztalat az én negatív élményeimmel – de ez a cikk az én csalódást keltő töltőtollaimról szól. El szeretném Nektek elmesélni azokat a kellemetlen meglepetéseket, amelyek az elmúlt években értek – és talán néhány tanulságot is le lehet vonni belőle. Fogalmazzunk úgy: ez a cikk egy szubjektív utazás az általam legrosszabbnak tartott töltőtollak világába…
A kezdetek
Amikor még csak ismerkedtem a töltőtollmárkákkal, a legtöbbször kinézet alapján választottam ki írószereket. Szívesen rendeltem a La Couronne du Comte oldalról. Sajnos hiába keresnétek, az oldal ma már elérhetetlen, a vállalkozás csődbe ment. (Ez is egy érdekes sztori, de erről majd később…)
Az izgalmas első tapasztalatok mellé szegődött néhány kevésbé kellemes is – néha ezek azonnal érezhetőek, néha csak később realizálódtak bennem, amikor már volt viszonyítási alapom.
A legfontosabb tapasztalat és egyben szomorú igazság, hogy az ár sokszor nem áll egyenes arányban a minőséggel. Egy másik fontos tapasztalat, hogy mindegyik gyártó képes hibázni – akár már a tervezőasztalnál. Átgondolatlan formatervekkel, hitvány műszaki megoldásokkal és vacak anyaghasználattal ma is gyakran találkozhatunk.
Haladjunk akkor brandről brandre – induljon a szubjektív idegenvezetés…
Pilot
Az egyik legkedveltebb márkám. Hat darab Pilot töltőtollam van és egy Namiki is található a gyűjteményemben. A legjobb tollam a Pilot Custom Urushi Vermillion – egy csoda. Tintában nálam az Iroshizuku a csúcs, tehát pozitívan vagyok elfogult.
De.
Van egy töltőtollam a Sterling Silver Collection sorozatból, amely szépséges ugyan, de összehasonlítva a gyűjteményemben megtalálható egyéb Pilot töltőtollakkal, igazán csalódást keltő: orrán-száján folyik belőle a tinta. Nem is nagyon használom ezért. De legalább a kollekcióban szépen mutat…
Ennek a tollnak az árából vehettem volna akár két Capless-t…
A Pilot Capless egyébként remek toll, nagyon jól használható a mindennapokban, kivéve, ha kifogy belőle a tinta és fel kell tölteni tintával: ugyanis a feltöltése a konverterrel egybeépített tollhegy miatt egyfajta idegfeszítő szertartás. Szétcsavar, tintába merít, felszív, kivesz, megfordít, kocogtat, légbuborékot kiprésel, újra tintába merít, tintát szív…és még mindig csak félig telt meg a tintatartály… – szóval azért van vele meló. Külön videó található róla a Youtube-on, hogy hogyan is lehet feltölteni a tollat rendesen…
A Pilot Custom 823 sem a kezdő tollforgatóknak lett kitalálva, de számomra az egy tökéletes toll.
Sailor
A másik neves japán tollgyártónál a tollhegy vastagsága okozott számomra kellemetlen élményt: a Sailor „B” tollhegy ugyanis egy Pilot „M”-nek feleltethető meg. Az elmúlt évek alatt jó pár EF és F-es tollheggyel szerelt Sailor töltőtolltól szabadultam meg, mert számomra ezek a tollhegyek nagyon karcosak voltak, semmilyen írásélményt nem adtak. Azóta megtanultam a leckét, és ha őszinte akarok lenni, ez nem a brand hibája…
Már a belépő szintű Sailor aranyhegyű töltőtollak jellemzően jó minőségűek, de tapasztalatom szerint érdemes egyből a Pro Gear sorozat felől közelíteni és nem a klasszikusabb (és jóval unalmasabb) fekete Sailor 1911 Standard-dal elkezdeni az ismerkedést.
Platinum
A Platinum márka nálam egyet jelent a #3776 sorozattal. Azt kell, hogy mondjam, kategóriájában az egyik legjobb és legmegbízhatóbb töltőtoll – nemhiába számít a márka zászlóshajójának. Jól eltalált méret, súly és korrekt anyaghasználat jellemzi ezt a számtalan érdekes színben megvásárolható modellt.
És nem utolsó sorban maximális megbízhatóság, köszönhetően a Slip & Seal mechanizmusnak, amely meggátolja a tollhegy kiszáradását. Ez a töltőtoll egy korrekt „igásló”, ami a mindennapi használatra termett.
Pelikan
Vegyes tapasztalataim vannak a neves hamburgi gyártó töltőtollaival kapcsolatban. Az első Pelikan írószerem egy M400 White Tortoise töltőtoll volt, amelyet EF heggyel szereltek. A tollhegy gyakorlatilag ontotta a tintát, vastagon, „húsosan” fogott, maszatolta a papírt.
Ez az EF tollhegy bármilyen másik márkánál minimum egy „B” jelzést kapott volna…- a mai napig nem értem, hogyan mehetett át a minőségi teszten.
A Pelikan M805 töltőtollam ugyanakkor szépen, megbízhatóan működik.
Lamy
Na ez megint egy tipikus történet… A klasszikus Lamy 2000 az egyik legszuperebb töltőtoll, amivel valaha dolgom volt. Ezért is vettem meg gondolkodás nélkül a fém verziót, amikor az megjelent – nagy csalódást is okozott.
Az acél Lamy 2000 véleményem szerint egy elhibázott koncepció: rossz fogású, nehéz és csúszós – a tökéletes példája annak, hogyan lehet egy sikerszériát félreértelmezni.ű
Visconti
A feleségemmel van pár Visconti töltőtollunk is, ő nagyon szereti. A mágneses kupak nagyon praktikus és design-ban nagyon ott vannak a tollak, különösen a Van Gogh kollekciót kedvelem.
Viszont nagyon könnyen beszárad a tinta, ami bosszantó.
Pineider
Végigpróbáltam jó pár töltőtollat a firenzei üzletben, ezek nagyon jó minőségűeknek tűntek, de rendesen túl is vannak árazva.
Az ott megvásárolt Avatar nevű modell tollhegye sajnos szintén csalódést keltő: vannak alacsonyabb presztízsű márkák is, amelyek minőségibb tollhegyet használnak. De az tény, hogy a design nagyon ott van…
Edison Pen Co.
A szárnyait bontogató amerikai manufaktúrától sikerült egy szuper acél stub tollhegyes Edison Menlo-t beszereznem. Valami csoda vele írni, siklik a papíron, az acél tollhegy olyan, mintha egy aranyból készült volna…
Ezen fellelkesülve vásároltam további három töltőtollat – kettőt arany tollheggyel. Mit gondoltok, mi történt? Ismét csalódás ért…a tollhegyek ugyanis kihagytak a papíron, karcoltak.
A cég menedzsere nagyon jófej volt, videóhíváson egyeztettünk egymással, hogy mi lehet a gond – végül azonban Kovács Zoli tolljavító volt, aki megoldotta a problémát. A tintavezető olyan szűk volt, hogy a stub tollhegynek nem jutott elegendő tinta… Ezen kívül meg is kellett a tollhegyeket csiszolnia, hogy alkalmasak legyenek a mindennapi használatra. Szóval vannak véletlenek (Menlo) és van a realitás – egy jó modellsorozat elkészítéséhez sok éves tapasztalat kell…
És most jöjjenek azok a töltőtollak, amik teljesen kiverték nálam a biztosítékot…
Montegrappa Mule
A patinás olasz gyártótól egyetlen töltőtollam van: egy tükörfényes, rézből készült, elegáns Mule. Nem is szándékozom többet vásárolni…Véleményem szerint a Montegrappa Mule sok mindenre alkalmas, de írásra a legkevésbé. A fémből (direkt nem acélt írok) készített tollheggyel embert lehet ölni, de hárman próbálkoztunk fél napon keresztül írásra bírni, de csak két mondatig jutottunk…
Valahogy nem gondolom azt, hogy a méregdrága töltőtollak minőségi tesztelését a vásárlónak kell elvégeznie… Kovács Zoli volt most is, aki nem kevés munkával használhatóvá alakította a tollat: megcsiszolta a hegyet és a tintavezetőn is sokáig dolgozott…
Lehet, hogy mindegyik Montegrappa töltőtoll mellé csomagolni kellene Zoli telefonszámát?
Conklin Nozac
A Conklin Nozac egy egészen tisztességes formatervvel rendelkező töltőtoll, amely egy ötletes mágneses kupakkal rendelkezik. És itt is ér az összes pozitívum. Ez a toll teljesen alkalmatlan a napi használatra.
A Jowo tollhegy egyszer ontotta a tintát, másszor egy vonalat sem lehetett húzni vele. A szerkezete igazi rémálom volt: igazából soha nem tudtam, szívott-e fel bármennyi tintát is. Nem emlékszem, hogy akár egy percnyi örömem lett volna ennek a töltőtollnak a használata során. Próbálkoztunk vele hősiesen – aztán a kukában végezte.
Utoljára hagytam egy egészen nagy csalódásomat. Gyanítom, ezen most sokan fel fognak horkanni:
Namiki Nippon Art Crane and Turtle
Pontosabban egy Nippon Art sorozatból származó Namiki töltőtoll okozott csalódást. Ez a korábban említett Sterling Collection-nal egy árban volt, nyilván egyik sem a zászlóshajónak számító Namiki Emperor – de ettől még kifejezetten drága, magas presztízsű töltőtollak ezek. Szép doboz, szép toll – de nincs tisztességesen összerakva. 
Ez is “taknyol”: folyik belőle és maszatol a saját márkájú tinta. Ráadásul amikor letekerem a kupakot, kilazul a teljes szekció és minden egyes használat során vissza kell tekerni 2-3 mm-t. Azok, akik ezt a töltőtollat vásárolják, vajon írnak is vele, vagy vitrinben tartják művészeti alkotásként?
Nektek milyen töltőtoll keltett csalódást? Írjátok meg kommentben, vagy a Tollak és Órák Facebook csoportban!
Zsolt további cikkeit a Budapest Pen show közösségi magazinban itt találod.
