Utazás a tintatengeren papírhajóval és töltőtoll evezőkkel
Ki és miért használ a XXI. században tollakat és papírokat? És egyáltalán mi viszi rá erre az archaikus, idejétmúlt tevékenységre, amikor ott a tengernyi lehetőség, amit a nagy tech cégek kínálnak?
A COVID effektus
A 2020-ban kitört COVID járvány első sokkjában a lakásba zártság furcsa hatást gyakorolt ránk: összefolytak a napok, métereket sétáltunk az ágy és a munkahelyünk között, nem keletkeztek maradandó emlékek, csak nap nap után léteztünk… Ebben az időszakban éreztem egy olyan feszültséget, hogy valami új élmény, tapasztalat kell, különben végleg elnyel a végtelenül ismétlődő szürke hétköznapok világa.
Miért éppen tollak és papírok?
Régóta gyűjtök jó minőségű jegyzetfüzeteket, naplókat, stb. Minden városban vettem, ha láttam egy jó darabot, itthon pedig a Bomo Art lelkes vásárlójaként hordtam össze egy jelentősebb mennyiséget. Lelkesen elkezdtem valamit írni beléjük, aztán a katarzis valamiért mindig elmaradt…
Az USA-ban járva találkoztam a Retro 51 branddel és az általuk “legal pad”-nek nevezett (minden jogászokról szóló filmben kötelező elem) A/4-es sárga jegyzetfüzettel – amit egy idő után Magyarországon nem tudtam megvenni, ugyanis egyszerűen senki nem forgalmaz még hasonlót sem. A “legal pad”-et 1888-ban alkotta meg Thomas Holley, azóta használják a jellegzetes színével.
A monoton munkafolyamatot, monitor bámulást megszakítandó elkezdtem keresgélni papírokat, jegyzetfüzeteket (minden üzlet zárva, ezért nyilván interneten), ahol a szörfözés eredményeként eljutottam egy angol oldalra. Az akkor még EU-s országból viszonylag egyszerű volt rendelni, így hát meg is érkezett hamarosan néhány jegyzetfüzet és töltőtoll.
És miért pont töltőtoll?
Miért ne? Annyit tudtam a töltőtollakról, hogy egy szofisztikált szerkezet, amelyet sosem értettem (vagy nem vettem a fáradságot megérteni), de hát időm, mint a tenger, itt az idő, most vagy soha.
A kezdeti lelkesedés hatására elkezdtem utána nézni a forgalmazott brandeknek. A tematikus blogok és a „Mit vegyen egy kezdő töltőtollas” videók áttekintése után a választásom a következő írószerekre esett:
- Sailor PG Slim Midnight Sky (The Pillow Book) SE – Select nib size : medium
- TWSBI 580 Smoke Rose Gold II fountain pen – Select nib size : fine
Valamint a legfontosabb, ami meghozta az elköteleződést: egy tökéletes tinta, a Pilot Iroshizuku Tsuki-yo (holdfény).
Valamire viszont írni is kell és az A/4-es nyomtatópapír sok mindenre alkalmas, de igényes munkára nem, ezért kell rendes papír is. A japánok szinte mindenben tökéleteset próbálnak alkotni, ezért Midori papír is került a kosárba.
Innentől nem volt megállás.
Elkapott a szenvedély, elindult az utazás.
80 tollal a Föld körül…
Papírok
A Midori nem igazán jött be nekem – túl vastag a papírja. viszont tovább keresgélve megakadt a szemem az egyik leghíresebb, töltőtoll használók által joggal kedvelt papíron – a Tomoe River 52g/m2 “vékonyságú” papírjain, ami egyszerűen fantasztikus. Ikonikus éves A/6-os méretű Hobonichi Techo (angol nyelven) – ami az éves tervezők abszolút csúcsa. Sajnos a 100 éves Tomoe River papírgyára bezárt, megvásárolta a Sanzen gyár a jogokat, de a papír már nem ugyanaz… Nagyobb mennyiségben sikerült még betárazni belőle, így már eszmei értéket is fog képviselni az utolsó pár jegyzettömb…
Valamiben tárolni is kell a tollakat – így jutottam el a török Galen Leather nevű céghez. Egy nagyon érdekes és egyben szívszorító történet a fiatalon elhunyt alapítóé…
Remek dolgokat gyártanak, minden, ami egy íróasztalra kellhet, náluk kapható.
Töltőtoll tinták
A töltőtoll szerelemnek szerintem akkor van értelme, ha a tintákról is beszélünk. Ha csak egy kék színünk lenne, akkor a tollaknak se lenne olyan keletje, nem lenne ekkora választék. A fentebb említett Iroshizuku Tsuki-yo tinta annyira tetszett, hogy szépen lassan gyakorlatilag az összes Iroshizuku tintát megvettem. Mivel a Sailor remek tollakat gyártott, ezért a Sailor tintákat is elkezdtem vásárolni, a Manyo és Shikiori tinták remekek.
Az európai tinták közül a Jacques Herbin Vert Atlantide az abszolút top – és itt elérkezünk a történelmi utazáshoz is. Amint elkezdtem utána olvasni, hogy a gyár 350 éve létezik, arra döbbentem rá, hogy mennyire kevés olyan dolog van az életünkben, ami a mai embert összeköti az ősökkel – a templomainkon és ezen a néhány fennmaradt, papír és toll gyáron kívül túl sok minden azért nem maradt fenn a technikai fejlődés mellett…
Az olasz Pineider 1774 óta létezik és olyan nagyságok használták a papírjaikat, mint Napóleon, Lord Byron vagy Viktória királynő – arról nem beszélve, hogy a pápai állam is tőlük rendeli a levélpapírjaikat.
Az Organics Studio tintáit szintén érdemes megnézni, az is elindít egy vadászaton…
Tapasztalatok
Az utazások során kellemes és kellemetlen tapasztalatok egyformán értek.
Az első: talán a Platinumot és a TWSBI-t kivéve nem találkoztam olyan branddel, amelyik konzisztensen ugyanolyan minőségű tollakat tud gyártani.
A kellemetlen tapasztalataim:
- A felmagasztalt Montegrappa Mule, amelyet Rómában vettem ugyan gyögyörű, – de egy dologra alkalmatlan volt az acél hegy: az írásra. Meg kellett reszelni ahhoz, hogy ne vésse a papírt. Pedig ők elvileg tudnak tollat készíteni…
- Conklin Nozac: egy dolog volt jó benne: a mágneses kupak. Annyira hitvány, megbízhatatlan és használhatatlan volt tollként, hogy végül a kukában landolt…
Amíg 1900 körül sok fajta, különleges és flexibilis hegyeket tudtak gyártani, ez a tudás mára nagyjából kiveszett: a japánokat kivéve sok brandnél kísérletezés folyik és ezért vannak csalódások is bőven…
- A Pelikan Tortoise töltőtoll EF heggyel is olyan volt, mint egy kihúzó filc…
- Az Edison Pen Co. csinált egy zseniális stub nib-et, rendeltem még kettőt, azokat hónapokig kellett szervizelni, hogy egyáltalán írni lehessen velük…
Utazások és töltőtollak
Szokásommá vált, hogy ha valamilyen városban járok, megnézem, hogy van-e valamilyen töltőtoll boltjuk. Mert hát élőben mégis csak jobb vásárolni és ez Magyarországon szinte lehetetlen: Parker, Waterman, Montblanc, Kaweco és LAMY a kínálat nagyjából, papírban sem vagyunk a topon (a budapesti Fiók – fiok.net – árul különlegesebb dolgokat). A magyar viszonyokról: Mudrák Béla boltjába elmentünk, mert hogy sok jót olvastunk róla: az Isten háta mögötti kis boltban azzal fogadtak minket, hogy ne nagyon akarjunk töltőtollakat nézegetni, az nekik nincs, ha van, akkor meg keressük meg a webshop-ban és utána egyeztessünk időpontot…mindezt egy üzletben. No comment.
Kölnben sikerült venni egy Pelikan M805-öst, igazán remek vétel volt.
Glasgowban nem futottam bele jó üzletbe, ahogy Dublinban sem.
Spanyolországban van egy két jó hely (ahova még nem sikerült eljutni), viszont Párizs megmutatta, hogy milyen egy remek, magas színvonalú üzlet: a Point de Plume a Rue Quentin-Bauchart-on.
Még beszélgettünk fél órát a vásárlás után és csillogó szemmel mutatta meg a különleges Sailorokat a tulajdonos… Na, ez az, amiért érdemes keresgélni.
Az egyik “GRÁL” már megvan
Ez volt az az üzlet, ahol olyan tollak vannak, amiket máshol csak rendelni lehet és jó kereskedők lévén engedték, hogy ki is próbáljam a hegyeket vásárlás előtt. A választás itt egy vörös Pilot Custom Urushi tollra esett (bakancslistán volt) B heggyel. Én imádom, ha a toll a papírra literszámra festi a tintát, hadd lássam a színét rendesen.
Aki még nem próbálta: képzelj el egy kubai szivart – méretre ekkora. Arányos, de óriási hegy (#30 a Pilot méretezése szerint, kb. a 149-es Montblanc-nak felelhet meg), nagyon selymesen siklik a 18K aranyhegy a papíron, kellően sok tintát is ad le, de mégsem “szaftos”. A hegy minőségét nem lehet eléggé kiemelni… A fentiekből kiderült talán, hogy sok tollam van, sok mindent kipróbáltam, de ez a hegy élmény teljesen más kategória. A dobozból kivéve azonnal a tökéletességet adja, nem kell rajta gondolkodni – mintha az ember beülne a szalonban a Ferrariba (ha már a színeknél tartunk…) és egy pöccintésre jön a tökéletes motorhang – ez ugyanaz az érzés. Ez a toll első pillanatra és 50 év múlva is ugyanígy fog írni. Nem tudom, mit művelt a hegy-mester ott a gyárban, de ott van minőségellenőrzés, az biztos.
Azt gondolom, hogy regényeket senki sem fog vele írni, mert egyedül Shaquille O’Neill kezében nem tűnik nagynak a toll, de azt gondolom egy Urushi toll nem is arra való. Ez a torpedó magabiztosságot igényel, jelentőségteljes pillanatokat az életben, amikor meg kell emlékezni arról a pillanatról, vagy csak nyugalmas öt percet, amikor magadra figyelhetsz és a toll a társad a gondolataid papírra vetésében…
A tollat egy Taccia selyem kimonó anyagból készült tokban tartom – meg is érdemli az anyag a kényeztetést, az Urushi lakk egyszerűen egy másik dimenzió kézbe fogva. Semmilyen kép nem fogja visszaadni a toll színét és az érintését: az urushi lakk színe olyan, mintha egy másik dimenzióba “lógna át” a toll, nem adja vissza semmilyen kép ezt a földön–túliságot…
És hogy mi maradt még?
Sok minden van még a bakancslistán, ez az utazás még tartani fog egy darabig… A Sailor különleges hegyeit ki kell próbálnom (Naginata Togi), a music és architect nib-eket is, szeretnék odaülni egy tollhegykészítő mester mellé megnézni a folyamatot Japánban, vagy azt, hogy fejlesztik ki a tintákat. És mindezek után elkészíteni a sajátomat is, mert miért is ne?
