Így teremtett töltőtoll legendát a hetvenes évek autósport-őrülete.
A ’70-es évek töltőtollai iránti szenvedélyem abból fakad, hogy ez a korszak az írószergyártás igazi kísérletező aranykora: a formatervek merészek, az anyagok innovatívak, a színek pedig vakmerőek. A korszakot jellemző „műanyag dominanciát” már kevésbé kedvelem, még ha gyűjteményem jelentős részét ilyen töltőtollak is képezik. A hatvanas évek végétől kezdve a legtöbb írószermárka kínálatában megjelentek a sorozatgyártással készült, megfizethetőbb, műanyag testű tollak, amelyek ötletes dizájnnal, élénk színekkel igyekeztek kitűnni a versenytársak közül. Különösen igaz volt ez a diáktoll szegmensben, ahol a megfizethetőség és a tartósság mellett az is egyre fontosabbá vált, hogy a célcsoport, azaz a diákok tetszését is elnyerjék.
Egy modellcsaládot különösen nagy becsben tartok gyűjtőként: ez pedig a Montblanc Carrera diáktoll-sorozat, amelyet a hamburgi márka 1971-től 1985-ig gyártott.
Az autósport hőskora és a Monte Rosa örökség
A hetvenes évek eleje a tollgyártás egy különleges fejezetét nyitotta meg, amikor két német ikonikus márka, a Montblanc és a Porsche együttműködésből megszületett a korszak legkarakteresebb Montblanc tollcsaládja: a Carrera.
A Montblanc Carrera sorozat 1971-ben debütált, amikor a motorizált világ átélte talán legnagyobb forradalmi korszakát. A ’70-es évek Európájában minden autógyártó valami világrengető modellt dobott piacra – gondoljunk csak a Lamborghini Countach-ra, vagy a Porsche 911 Carrera RS 2.7. sportkocsira.

Ebben az időszakban került tető alá a Montblanc és a Porsche együttműködése és született meg a hamburgi tollmárka diákoknak szánt tollcsaládja, amely a híres autóverseny, a Carrera Panamericana tiszteletére kapta nevét.

A diáktollnak szánt Carrera sorozat a megbízható, de kissé unalmasan klasszikus Monte Rosa modellcsaládot váltotta fel, amely 1952-től egészen 1975-ig volt gyártásban.

A Monte Rosa elsősorban iskolai használatra tervezett, megfizethetőbb árú toll volt, amelyet mind acél, mind arany tollheggyel gyártottak. A Carrera azonban nagyon más volt: egy sportos, színes, fiatalos íróeszköz, amelyet az új generáció igényeire szabtak.
A Carrera dizájn
A ’70-es évek formavilágát a dinamizmus, a technikai optimizmus és a funkcionális elegancia határozta meg. A korszakban a tervezők előszeretettel használtak fényes krómfelületeket, élénk, kontrasztos színeket és egyszerű, geometrikus formákat, amelyek a modernitást és a mozgás élményét közvetítették. Ez a szemlélet hatotta át a Carrera dizájnját is, amely a sportosságot és a precíz mérnöki esztétikát ötvözte.

A töltőtoll kialakítása robosztus, mégis funkcionális volt. A tollak legjellegzetesebb eleme a hat lyukkal díszített, krómozott rally csiptető, amely a Porsche kormánykerekének kialakítására (más források szerint a híres hathengeres motorra és a hatfokozatú sebességváltóra) utalt.

A Montblanc Carrera sorozat
A Carrera modellcsalád töltőtollat, kétféle golyóstollat, rostirónokat és töltőceruzát tartalmazott, valamint sokféle kiegészítőt.
A narancsárga-fekete töltőtoll (522P) matt fekete fémkupakot kapott, amely remekül kiemelte a krómozott csíptetőt. A többféle méretű acél heggyel elérhető töltőtollat tintapatronnal, vagy konverterrel lehetett tölteni.

A Montblanc híres logója a kupak tetején és a tolltest alsó részén is megjelent, keretbe foglalva a dizájnt. Külön kiegészítőként kapható volt többféle vastagságú tollhegy is, de a tollhegy cseréje nem volt otthoni körülmények között megoldható (ellentétben például a Parker 45 töltőtollal).

Az acélhegyű töltőtoll (522) mellett készült egy aranyheggyel szerelt, 14 karátos aranyhegyű verzió is (522PO) dugattyús szerkezettel: ez különösen ritka és kedvelt darabnak számít a gyűjtők körében.
A „Carrera-sárga” alapsorozat a töltőtollon kívül tartalmazott kétféle golyóstollat, töltőceruzát és rostirónokat is. A standard nyomógombos golyóstoll (592) mellett egy ötletes (ún. himbás) mechanikájú, négyszínű golyóstoll (570) is elérhető volt, amely gravitációs elven működött.
A sorozatban elérhető töltőceruza 550-as modellszámot kapott és 0,9 mm-es hegyvastagságot.

A Carrera sorozat kiegészült rostironokkal (fineliner) is, 530 modellszámmal. Ezek méretben hasonlóak voltak a töltőtollakhoz, de fém helyett műanyag kupakot és különböző, a tollbetéttel azonos színű (sárga, fekete, kék, vagy szín nélküli) záróelemet kaptak, logó nélkül.

A speciális verziók között megtalálható volt a Montblanc Super Carrera változat (5225), amely teljesen fém borítással készült, elegánsabb megjelenést biztosítva.

A Montblanc Carrera alapmodellek készültek matt fekete műanyag verzióban is. A típusszámok megegyeztek a sárga-fekete sorozatéval, csak kiegészültek az „ms” rövidítéssel is.

Különleges készletek és kiegészítők
A Montblanc Carrera család számos ötletes kiegészítőt is tartalmazott. Az egyik legkülönlegesebb kiegészítő a kereket formázó tolltartó állvány volt, amely a motorsport témát vitte tovább.

Az asztali tolltartó egy versenyautó kerekét idézte. Ezek az írószertartó állványok ma rendkívül ritkának számítanak a gyűjtők körében, mivel limitált számban készültek és sok példány elveszett vagy megsérült az évtizedek során.
A Carrera sorozat saját csomagolást kapott: a standard „carrera-sárga” műanyag doboz kifejezetten ezekhez a tollakhoz készült. Emellett készültek speciális változatok is, amelyek tovább erősítették a versenysport vonalat.

Bár ma ezek a kiegészítők különösen ritkák és keresettek a gyűjtők körében, eredeti korukban viszonylag megfizethetőek voltak, összhangban a Carrera sorozat alapfilozófiájával: a minőségi luxust elérhetővé tenni a fiatalabb generáció számára is.
A gyártás 14 éve alatt apróbb változtatásokat eszközöltek a tollakon: a töltőtoll esetében felkerült a kupakra a Carrera szó, illetve változott a díszgyűrű színe (a méz-sárga gyűrűt feketére cserélték).

Gyűjtői perspektíva
A gyűjtők különösen nagyra értékelik a Montblanc Carrera sorozatot, főleg a különleges színű prototípusokat.
A Montblanc Carrera tollak gyártása rövid életű volt (1971-1979), ami hozzájárul ritkaságukhoz és vonzerejükhöz a gyűjtők szemében. Ez a nyolcéves gyártási időszak különösen rövidnek számít a Montblanc történetében, főleg ha összehasonlítjuk a Monte Rosa több mint húszéves futásával.

A rövid gyártási időszak több tényezőre vezethető vissza: a hetvenes évek végén változó piaci ízlés, az olajválság okozta gazdasági visszaesés, és a Montblanc stratégiai átállása a prémium szegmens felé.

A dugattyús, arany heggyel szerelt változatok különösen ritkák és keresettek a gyűjtők körében. Ezeket csak bizonyos exportpiacokra gyártották, ahol a kereslet elég nagy volt hozzá. Ezek dugattyús Carrera töltőtollak kissé furcsák, mivel egyetlen iskolás gyerek sem engedhette volna meg magának ezeket. Valószínűsíthető, hogy ezek felnőtt vásárlóknak szánt prémium változatok voltak, amelyek a Carrera márkanév presztízsét és népszerűségét használták fel.
A gyűjtők körében különösen értékes a teljes Montblanc Carrera szett, amely magában foglalja a speciális gumiabroncs alakú tolltartó állványt is.
Ikertornyok: Miért passzol hozzá a Heuer Autavia Viceroy?
A Heuer Autavia Viceroy 1972-ből való, tehát pontosan ugyanabból az időszakból származik, mint a Montblanc Carrera sorozat. Mindkét termék a hetvenes évek elején született, amikor az autósport átélte aranykorát, és a motorsport ihlette termékek rendkívül népszerűek voltak.

Az Autavia név már 1933-ban született az „automobile” és „aviation” szavak összevonásából, amikor a Heuer először készített műszerfal órát versenyautókhoz és repülőgépekhez
Az 1960-as években Jack Heuer személyesen tervezte újra a karórát, amely hamarosan a Formula-1 pilóták kedvence lett. A korszak legnagyobb nevei viselték az Autaviát: Jo Siffert, Jochen Rindt, Derek Bell, Jacky Ickx, Emerson Fittipaldi, Clay Regazzoni, Mario Andretti és Gilles Villeneuve.
Mindkét tárgy sportos és karakteres dizájnnal rendelkezik. A hetvenes évek kísérletező szellemét tükrözik, amikor a tervezők bátrabban alkalmaztak színeket és új formatervezési megoldásokat. A korszak kronográfjai különlegesen merészek és színesek voltak, az óragyártók kísérleteztek új tokformákkal is. A Viceroy óra fekete számlapja fehér segédköreivel és piros jelölőivel tökéletesen beleillik a hetvenes évek merész, korszakot jellemző esztétikájába. A Montblanc Carrera ugyanezt tükrözi: sárga-fekete színkombinációja, letisztult modern formái és motorsport ihletésű részletei mind a korszak dizájntrendjeihez igazodnak.
Mindkettőről elmondható, hogy a könnyebben elérhető, mégis minőségi luxus kategóriájába tartozott. A Montblanc Carrera eredetileg diáktollként készült: a „megfizethető luxus” megközelítés akkoriban újdonságnak számított a Montblanc számára, mivel a cég főként a magas árkategóriás, exkluzív prémium termékekre fókuszált. A Heuer Autavia Viceroy kronográfot egy különleges, 1972-es akció keretében kedvezményesen lehetett megvásárolni az amerikai piacon: a Heuer a Brown & Williamson dohánygyártóval közösen indított kampányában 10 doboz Viceroy cigaretta vásárlása esetén, 200 dollár helyett mindössze 88 dollárért megvásárolható volt a karóra.

Mindkettő napi használatra készült, praktikus tárgy volt. Mindkét termék azt üzente, hogy viselője, vagy használója része a motorsport világának, anélkül, hogy ténylegesen versenyzőnek kellene lennie. Ugyanabból a szellemből, ugyanabból a korszakból és ugyanabból a szenvedélyből születtek: a motorsport és a technológia iránti rajongásból.
A cikkben szereplő írószerek egy része Kovács Zoltán és Zoki Green gyűjteményéből származnak – köszönet érte!
Érdekel a téma? Olvasd el Csaba többi cikkét is a Budapest Pen Show blogon!
